Kékszalag
2010-07-05Nagy izgalmakat élhettek át az első négy helyen szoros befutóban célba ért katamaránok versenyzői, de mindez smafu azokhoz a feszültséghez képest, amit a Lampedusa nevű Aqua 22-es típusú hajó vitorlázói kiálltak.
Negyvennyolcadik órája vitorláztak. Jó kettes-hármas északi szélben közelítették a füredi célvonalat. De mindig mintha túl messze lettek volna. Reggel kilencig lehetett befutni. Ha lekésnek, esetleg az orruk előtt bezárják a kaput, akkor hiába küzdöttek két napon át.
Végül 8 óra 55 perckor befutottak a célba a 238. helyen. Vagyis 385 ellenfelüket győzték le.
2010-06-24Július 2-án vitorlát bontanak Balatonfüreden a 42. Kékszalag T-Mobile Nagydíj és Fesztivál résztvevői, hogy megküzdjenek egymással és jó széllel szerencsésen célba érjenek - jelentették be Európa leghosszabb tókerülő vitorlás versenyének sajtótájékoztatóján, a Magyar Állami Operaházban. A vitorlásévad tradicionálisan legnagyobb eseményén a kilencszeres Kékszalag-győztes, Litkey Farkas komoly kihívókkal néz szembe, de a hajók fedélzetéről a hazai sztárok sem hiányozhatnak.
2010-06-10Széldzseki helyett ing, kötelek helyett mikrofon a kézbe, az izmok helyett pedig inkább a hangszálak dolgoznak - Szujó Zoltán idén nem valamelyik ultra gyors, X 35-ös fedélzetén, hanem a parton felállított pulpituson csinálja végig a Kékszalagot. Gundel Takács Gábor és Szellő István után ugyanis 2010-ben neki jutott a megtisztelő feladat, hogy a július másodikán rajtoló patinás regatta, a 42. Kékszalag T-Mobile Nagydíj és Fesztivál műsorvezetője legyen.
2010-06-10Magyarországon készül az RSM DTM Hungary - ONE D’OR cat 35 lábas katamaránja, amely nagy eséllyel indul az idei Kékszalag Vitorlás Nagydíjért. A hajót a nemzetközileg is elismert hajókészítő, Paulovits Dénes készíti el saját műhelyében a legnagyobb hagyományokkal rendelkező hazai versenyre. A csapat és kormányosa, Vándor Róbert nem elégszik meg a részvétel örömével - az első helyre pályázik.
2010-04-142010-ben nem emelkedik a nevezési díj, így a tavalyi árnak megfelelően lehet indulni a "42. Kékszalag T-Mobile Nagydíjon".
További könnyítés az előnevezők számára: akik a VIHAR rendszeren keresztül neveznek a Kékszalagra és online egyenlítik ki a nevezési díjat, 5% kedvezményt kapnak.
| 1 - 5 (5) |
